Csak azok kedvéért, akik még nem tudják, hogy találkozott a négyesetek?
Tom: Bill és én már hét évesen elkezdtünk zenélni. Még a videojátéknál is jobban szerettük. Az összes szabadidőnket, az estéket, a hétvégéket a zenének szenteltük. Bill billentyűsön játszott, mivel akkor még nem volt ott senki, aki doboljon vagy basszusozzon. Gustavval az Academynél találkoztunk, és egyből barátok lettük.
Gustav: Aztán egy nap, megnéztem az egyik próbájukat. Láttam, amikor Bill a színpadon a billentyűzettel játszott, és azt mondtam magamnak, hogy ezen jó lenne változtatni. (nevet) Ezután összeültünk megvitatni a dolgokat. Javasoltam, hogy játszunk együtt. Ez volt az a pillanat, amikor egy banda lettünk.

Mit mondanátok azoknak az embereknek, akik szerint ti csak egy marketingfogás vagytok?
Bill: Oh Istenem! Hogy ilyen ostobaságot mondjon valaki, ahhoz eléggé frusztrált embernek kell, hogy legyen. Mindig ez a tipikus szar duma, amit a zenei életben lehet hallani. Főleg Németországban, úgy mint a 90es évekbeli Angliában, ahol akkor rengeteg lány- és fiúbanda válogatás volt. Vannak olyan TV Showk, amiknek az a célja, hogy megtalálják a következő nagysikerű bandát. Egy igazi bandának ez nagyon nehéz, nehéz olyan dalt megírni, ami egyből befut a zenei világba. Manapság nagyon nehéz meggyőzni az embereket, hogy mi egy igazi banda vagyunk, hogy nekünk senki nem mondta meg például, hogy Gustavval és Georggal legyünk barátok. Mindenesetre az emberek nem hisznek nekünk. Azért mi úgy csináljuk a dolgainkat, hogy ezekről nem veszünk tudomást. Zene az egy érzelem: ha te csak egy bábu vagy, akkor hogyan tudod kifejezni a saját érzéseidet? Részemről, azt hiszem, hogy én mindent beleadok, szóval iszonyat dühös vagyok, amikor az emberek csak simán rámondják, hogy amit csinálok, az egy mű dolog.

Milyen a kapcsolatotok a rajongókkal?
Tom: Ha van rá lehetőség, beszélgetünk velük, autogrammot adunk... ez a legkevesebb, amit tudunk tenni, mert akárhova is mész, mindenhol ott vannak. Néha több órát is várnak ránk, az éjszakát az utcán töltik. Akár legyen hideg, akár essen az eső, vagy a hó, ők akkor is ott vannak. Aztán még ott vannak az ajándékok, amiket szívvel lélekkel készítenek nekünk. Szóval egy kis időt rájuk szánni a legkevesebb, amit tudunk tenni értük, hogy megmutassuk, hogy nagyon sokat jelentenek nekünk.

Mi volt a legfigyelemreméltóbb ajándék, amit egy rajongó adott nektek?
Bill: Ez nagyon nehéz kérdés, mert több tonna ajándékot kaptunk már. A rajongói levelek nagyon meghatóak. Vannak iszonyat hosszúak is. Van egy 14km-es. Ez majdnem 1000 db A4es oldal.
Georg: Kaptunk egy autót, egy Mini Coopert, ami a fotóinkkal és a neveinkkel volt körberakva. De tényleg lehetetlen kiválasztani egy ajándékot is, mert mindig szuper dolgokat kapunk tőlük.

Szántok időt arra, hogy MySpaceteket forumozzatok?
Bill: Nagyon elővigyázatosnak kell lenni a forumokkal kapcsolatban, mert rengeteg ember adja ki magát nekünk, és chatelnek a fanjainkkal. Ha interneten vagyunk, akkor mindig egy csapatként vagyunk ott és az hivatalos szokott lenni. Ezt leszámítva, sok időt töltünk a blogolással, amit külön nekünk csináltak vagy a MySpaceünkön, mert az ott található vélemények nagyon sokat számítanak nekünk.

A lányok megőrülnek értetek, de nektek milyen típusú lányok jönnek be?
Tom: Ez nehéz kérdés, mert nekem nincs konkrét elképzelésem. Meg kell hogy legyen az a jó érzés az elején, egy olyan érzés ami elindítja az egész kapcsolatot. A lány lehet szőke, barna, vörös, tök mindegy. De amilyen életünk van most, nincsen időnk egy igazi kapcsolatra. Úgy értem, egy igazi szerelmes kapcsolatra. Ugyanakkor engem nem hajt, hogy hűséges legyek, csak követem az ösztöneimet... Élvezni akarom "magamat" . Sok lánnyal voltam már. Túl sok lánnyal! (nevet) Én úgy gondolom, hogy egész életünkben sokszor tudunk szerelembe esni, és szerencsére több ilyen ember van az életünkben.
Georg: Én egy olyan lányt szeretnék, aki úgy néz ki mint Angelina Jolie, vagy az Olsen ikrek, vagy mint Eva Longoria.
Gustav: Szóval mi Georggal ugyanazért a lányért fogunk harcolni. (nevet)
Bill: Szeretem, ha a lánynak jó a megjelenése, szépek a körmei és gyönyörű a bőre. És ezután, természetesen legyen pozitív kisugárzás és legyen játékos. Nem kedvelem az egyéjszakás kalandokat.  Hiszek az igaz szerelemben, egy olyan szerelemben, amit csak egyetlen egyszer találsz meg az életedben... már ha van rá esélyed. Mert szerinted nagyon sok ember soha nem találja meg, és ez nagyon szomorú... Találkoztam már lánnyal, voltam már szerelmes. Tudom, hogy mit jelent, ha pillangók csikizik a hasadat, de én még mindig nem találtam meg az igaz szerelmet, a nagy Ő-t!

Teljesen egyedi a kinézeted Bill. Mindig is festetted magad, és a körmöd?
Bill: Már nagyon régóta csinálom ezt. Gustav és Georg is ezzel a kinézettel ismertek meg. Egy Halloweeni bulin szerettem meg a sminket, jó sok évvel ezelőtt. Vámpírnak öltöztem. Ezután megtartottam ezt a kinézetet. Ez a személyiségemhez tartozik.

Mennyi időt töltesz reggel sminkeléssel?
Bill: Nem sokat. Körülbelül 40 percet.

Van valamilyen rituálé mielőtt a színpadra léptek?
Bill: Nem igazán. Gustav szeret egyedül lenni, koncentrálni, zenét hallgatni. Georg, Tom és én szeretünk együtt lenni a backstage-ben a koncert előtt, és stresszelni egymást. (nevet) Bezárjunk magunkat a zöld szobába, ahova senki sem tud bejönni. Kivéve a menedzserünket. Elképzeljük a legrosszabb dolgokat, amik történhetnek, ezeket röhögünk és ez ellazít minket.

Amikor nem a színpadon vagytok, hogyan töltitek a szabadidőtöket?
Georg: Ping-pongozunk, vagy csocsózunk.
Tom: Amikor nem turnézunk, imádunk sokáig aludni. Kivéve Gustavot, aki egy korán kelő madár. De Bill, Georg és én szeretünk enni, tv-t nézni és aludni. És akkor tudtunk teljesen ellazulni, ha nyaralni megyünk.

Mi a kedvenc nyaralóhelyetek?
Tom: Erről csak annyit mondok neked, hogy imádjuk a kis lakatlan szigeteket, nagyon, nagyon, nagyon messze innen. (nevet)

A körülmények miatt rengeteg időt töltötök együtt. Barátság megmaradt a bandán kívül is?
Tom: Igen, természetesen. Szükségünk van rá, hogy a Tokio Hotelen kívül másról is tudjunk beszélgetni. Mi négyen nagyon jó barátok vagyunk. Együtt megyünk nyaralni is. (nevet). És igen, a Tokio Hotel a mi legszebb baráti történetünk.

És soha nem veszekedtek?
Tom: Oh, dehogynem! Főleg, amikor Georg úgy dönt, hogy leveszi a cipőjét! (nevet) De a mi barátságunk sokkal erősebb a vitáknál.

Még ha a rajongók imádnak is titeket, van valami amit nem kedveltek magatokon?
Bill: (nevet) Nem változtunk semmit, ugyanazok maradtunk, akik voltunk. Ugyanazok a hibáink, amik ezelőtt is voltak. A kapcsolatunk is ugyan olyan, mint a siker előtt. Még ha egy őrült 18 éves is vagy és látod, hogy a lányok megőrülnek érted, akkor is vannak dolgok amiket nem szeretek magamban. Nem szoktam végigsétálni az utcán és mondogatni magamnak, hogy én vagyok a legjobb pasi a világon. Tom persze mindig ezt csinálja. (nevet)
Tom: Mindig van valami, amit nem kedvelünk magunkban. De ez tök normális; 18 évesek vagyunk. A korunkból adódóan eléggé nagy az önbizalmunk.

Milyen emlékeitek vannak gyerekkorotokból? Hogyan tudjátok leírni az akkori magatokat?
Bill: Minding bíztunk magunkban és a jövőnkben. Rengeteg karakterünk volt. Nagyon korán kezdtünk el zenélni, mivel már kiskorunkban tudtuk, hogy mi a jó nekünk. Nem mindig volt könnyű így élni. Az iskolában nem akartuk betartani a szabályokat, emiatt rengeteg összetűzésünk volt a tanárokkal és a többi diákkal. De leszámítva az utálatos középiskolát, nagyon mókás gyerekkorunk volt.
Tom: Én még mindig őrült vagyok. Még mindig az vagyok, aki gyerekkoromban is voltam. Ő irányít engem minden nap.
Bill: De azzal ellentétben, amit a rajongóink gondolhatnak rólunk, nagyon messze vagyunk attól hogy tökéletesek legyünk. Felismerjük a sikereinket, amik vannak, de nem akarunk más embereknek példa lenni.