1. kérdés: Az angol lemezről:
Bill: Igen, nagyon sokat gondolkodtunk rajta. Mindig is német számokat csináltuk, de azt mondtuk: a dalaink mondanivalója nagyon fontos számunkra, és láttuk hogy a népszerűségünk a külföldi országokban egyre nőtt és sok ország érdeklődött felőlünk. Azt mondtuk: ok, azt akarjuk, hogy mindenki értse amiről énekelünk, és mi a dalainkkal tudunk igazán megnyilvánulni, ezután azt mondtuk ok, a nyelv, amit a legtöbb ember beszél, az angol, szóval próbáljunk meg egy angol lemezt elkészíteni. A többieknek ez könnyű volt, mert nekem volt a legtöbb munkám vele.
Tom: Először nekem kellett beszélnem!
Bill: És a stúdióban voltam és felvettük a dalokat és nagyon sok munka volt vele... de teljesen büszkék vagyunk mostmár.

2. kérdés: Az autogramosztásról Olaszországban:
Bill: Azt kell, hogy mondjam, a tegnapi nap teljesen lenyűgözött minket, az egész nap. Rengeteg ember jött el az autogramosztásra. Az elején még csak 300-an voltak, de a végén már 2000-en álltak ott, akik nem kaptak ag-t... mivel el kellett, hogy érjük a repülőnket, ezért nem tudtunk maradni. De tiszta boldogok voltunk, hogy ennyi ember eljött. Eszméletlen érzés volt, hogy ennyi ember eljött azért, hogy láthasson minket, ezért azt mondtuk ok, újra el akarunk ide jönni... egy élő koncertet akarunk adni. Reméljük, hogy sok embert teszünk ezzel boldoggá, de sajnos ma már nem tudunk több autogramot adni itt.

3. kérdés: A példaképekről:
Bill: Hatévesen kezdtem el zenét hallgatni. Az első kapcsolatom a zenével Nena volt. A TV-ben láttam őt.
Tom: Hozzá kell tennem, hogy előtte Bill a Smurfsot hallgatta. Manapság ők a bálványai. (nevet)
Bill: Nena volt az első kapcsolatom a zenével. Láttam őt, és azt mondtam ok, én is a színpadon akarok lenni és sok embernek örömet okozni, és zenélni. És ez volt az első megmozdulásom a zene felé.

4. kérdés: A nevelőapukáról:
Tom: A mi nevelőapukánk lerakott néhány girát a szobánkba és azt mondta, ok, ha akartok, csak kezdjetek el játszani. Nem akarom azt mondani, hogy Bill lusta, de neki sokkal több időre van szüksége, hogy megtanulja a dolgokat. (Bill sóhajt) Ezért is kezdtem el én gitározni, és ezért tudtunk már 9 évesen az első koncertet adni és dalokat írtunk, saját dalokat, amik nagyon rosszak voltak. Ahogy most Georg kinéz, na olyan rosszak voltak a dalok. Utána a színpadra mentünk és igen, 9 évesen volt az első fellépésünk.

5. kérdés: A hírnév kezdeteiről:
Bill: Totál izgalmas volt, totál! Kiléptünk az iskolából. Tom és én még azért bementünk 3-4 napot. És totál káosz volt... kamera és legalább vagy ezer fan volt mindenütt, majd jött a turnébusz, hogy felvegyen minket. Teljesen szokatlan volt. Annyira izgatottak voltunk, az interjúkon tiszta idegek voltunk, és izgultunk, amikor utaztunk és hotelekbe aludtunk. Totál új volt nekünk az egész. És hitelen már egy csomó mindent láttunk. Emlékszem, hogy ez nagyon izgalmas időszak volt, amikor is nagyon sokat tanultunk.

6. kérdés: Ha izgulnak a fellépés előtt
Bill: Azt hiszem, mi vagyunk a legizgulósabb banda. Mindig teljesen idegesek vagyunk és ez soha nem fog rutinná válni, hogy lenyugtasson minket a turnén. Tényleg izgatottak vagyunk. Mi hárman mindig találkozunk a fellépés előtt fél órával a backstage-ben, és együtt izgulunk. Abba a szobába senkinek sincsen joga bejönni.
Tom: Valaki azt mondta, hogy maszturbálni a koncert előtt totál nyugtató. De általában nem szoktuk ezt csinálni. Georg abban a fél órában mindig a fürdőbe megy, de nem tudjuk, hogy mit csinál odabent. Gyakran eltűnik egy-két privát kép a pénztárcámból. (nevetnek) Az egyetlen rituálé a show előtt, hogy együtt vagyunk.

7. kérdés: Vajon Tom is ezt teszi (maszturbáció) mielőtt egy lánnyal van együtt?
Tom: Nem, dehogy! Szükséged van egy kevés tintára a tolladban! (nevetnek) Nézz csak Georgra.

8. kérdés: A "Schrei" és a "Zimmer 483" albumról:
Tom: Hatalmas lépés, és rengeteg idő volt a két album között. Több mint két évig tartott a Schrei album megjelentetése... Bill 13 éves volt. A második albumon rengeteg minden megváltozott, a zene a hang.
Bill: Ez azért van, mert rengeteget játszottunk élőben, és sokat voltunk koncertezni. Természetesen fejlődtünk. Amikor hallgatom a Schrei albumot, teljesen elképedek, hogy voltam képes ilyen magas hangokat kiénekelni. Teljesen furcsa. Annyira réginek tűnik, mert fiatalok voltunk akkor, habár igazából nem volt olyan régen. Nekem egy örökkévalóságnak tűnik.

9. kérdés: Bill és Tom kapcsolatáról:
Bill: Azt kell, hogy mondjam, totál vicces. Hat éves korunkig ugyan úgy öltöztünk. Amikor kiskori fényképeket nézek, nem tudom, hogy melyik vagyok én. Meg kell kérdeznem a szüleimet, hogy tudjam. Hat-hét évesen kezdődött, hogy az egyikünknek hosszabb, a másikunknak rövidebb haja lett. Ezután alakítottuk ki a saját stílusunkat. De azelőtt olyan pólókat hordtunk, amin rajta volt a nevünk, mivel senki nem tudott minket megkülönböztetni... se a suliba, se az oviba, sehol sem. Senki, kivéve a szüleink.

10. kérdés: Miért gondolják az emberek, hogy Bill lány?
Bill: Nos, ezt én sem tudom! Gondolom azért, mert az a megszokott, hogy a lányok sminkelik magukat, a fiúk pedig fociznak. Ez első gondolatok az embereknél szerintem: ok, itt egy fiú, feketére festett szemmel, simán lány. De amikor mondok valamit, amikor kinyitom a számat, az emberek egyből rájönnek, hogy fiú vagyok. Emellett, amikor látod, hogy kinyitom a dzsekimet egyből látod a pontokat a mellkasomon. Szóval amikor pólót hordok, akkor egyből észreveheti az ember.