02. Talizás a fiúkkal hazafele
Egész uton TH ment és Billel együtt mi is bömbőltük a számokat. Szasza apjának már az egész feje vörös volt az idegtől és látszott rajta hogy nem nagyon élvezi az utat. :P De egyszer csak elmosolyodott és felkapta a fejét. Elkezdett matatni a zsebében majd elővett belőle 2 füldugót. Belerakta a fülébe. Szasza kérdezett valamit az apjától de ő nem válaszolt. Én előrehajoltam hogy megnézzem mi van és láttam hogy benne van a fülében a füldugó. Erre olyan hangos röhögésbe kezdtem hogy még Dávid ( Szasza apja ) is összerezzent. A többiek is megnézték mi van és mikor meglátták amit én ők is elkezdtek röhögni. Így elvoltunk 1 órát. Mikor megérkeztünk marha nagy sikoltozás fogadott minket. Elköszöntünk Dávidtól aztán mi is beálltunk sikoltozni.
Nem sokkal késöbb elkezdték beengedni a tömeget. Mindenki tolakodott és taposta egymást. Mi is ezt csináltuk. :)
Tök jó helyre kerültünk! Az 1. sorba!!! Nagyon szupi volt.
Mikor kezdődött a konci Lola kijött a színpadra. Én és a csajok ujjongtunk és ugráltunk de a többség csak fujjogott és azt ordibálta hogy TOKIO HOTEL, TOKIO HOTEL. Szegény Lolát kicsit meg is sajnáltam.
Mikor ő végzett kis szünet után jöttek a srácok akkor már akkora ricsaj volt hogy alig lehetett hallani Bill hangját. Én egy csomószór teli torokból ordítottam hogy BILL. Szóval én elvoltam. De nem csak én! A csajok és persze az összes többi fan is valamilyen nevet ordibált.
- TOM TOM TOM!!! - ezt Szasza ordította mivel ő Tomba volt belezúgva.
- GUSTAV GUSTAV GUSTAV!!!!! - ez Barbó volt .
Mikor akkorát ordítottam amekkorát csak tudtam és Bill akkor ott állt szinte mellettem ( de persze sajna csak a színpadon ) MEGHALLOTTA!!! Rám nézett, mosolygott és utána naon cukin integetett! Én ettől majdnem elájultam! Az volt a szerencsém hogy akkor éppen szünet lett és Tom elkezdte az üvegből ránk meg a többiekre borítani a vizet. Ettől kijózanodtam. Mikor Bill következett ő is felénk locsolta a vizet. Mikor az üveget akarta eldobni:
- Na kinek kell ez az üveg? :) - Bill. Én természetesen rögtön elkezdtem ordítani neki és persze az összes többi Bill fan is.
- BILL!!! IDE DOBD!!! LÉTSZI!!! - én
Erre ő megint rám nézett ( persze megint mosolygott ) és egyszer csak ott landolt a kezemben az üveg!!! Szasza és Barbó is jól jártak!
Szaszához Gustav üvege Barbóhoz Tomé repült szóval ők cseréltek.
Georg egy másik csajnak dobta valahol a közelben.
A fiúk lementek a színpadról és a konci véget ért!
Mi nagy nehezen kiértünk!
- EZ ÓRIÁSI VOLT!!! - kiabáltuk egyszerre.
- Ez volt életem eddigi legszebb napja! - én.
- Hívom aput hogy jöhet értünk. - Szasza.
- OK - mi.
10 perc múlva Dávid ideért.
- Sziasztok.
- Szia - mi.
- Na? Milyen volt a koncert?
- Életünk eddigi legjobb napja! - mondtuk egyszerre aztán egymásnak dőltünk.
- Akkor ok.
Ott maradtunk még egy kicsit hátha jönnek a srácok. De nem jöttek. Elindultunk.
Ahogy mentünk egyszer csak ott volt mellettünk egy fekete minibusz. Nekem nagyon ismerős volt ez a busz. Sötétített ablakai voltak ezért sajna nem láttam be. Vissza akartam ülni a helyemre de a kezeim mintha magától elkezdtek volna mozogni. Lehúztam az ablakot kihajoltam majd a mellettünk lévő buszba bekopogtam. ( Hogy én mikre vagyok képes! :) ) A csajok csak néztek értetlenül. A busz ablaka elkezdett lefele ereszkedni, nekem marha gyors dobogásba kezdett a szívem! Nagyon féltem hogy ebből balhé lesz de mikor végleg legőrdült az ablak nagy meglepetés fogadott minket. A fiúk ültek a kocsiban! Bill ült közvetlen az ablak mellett és ahogy meglátott rögtön elmosolyodott és én is.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ - ordították a lányok. Csak én nem mert én farkasszemet néztem Billel.
- Mi a baj lányok? - fordult hátra Dávid. Mikor meglátta a fiúkat - Ja! Azt hiszem értem.
- Szia Tom - Szasza
- Szia - Tom
- Szia Gusti őőő vagyis Gustav! - pirult el Barbó. Gusti nagyot nevetett.
- Szia - Gusti
- Szia - Bill nekem
- Szi... szi... szia. - én
- Nyugi! Nem harapok! :) - Bill
- Ok. Csak tudod nem minden nap talizól ilyen közel a kedvenceddel. - én
- :) Hogy hívnak? - Bill
- Vivi - én
- Szép név. :)
- Köszi.
- Megadod a telószámod? - Bill
- Persze - gyorsan leírtam egy kis papírfecnire a számom. ( Ne kérdezzétek hogy honnan szereztem ott a kocsiban papírt.) Odanyújtottam Billnek de a kocsink hirtelen elszáguldott. A papír már nem volt a kezemben. Nem tudtam hogy kiesett a kezemből vagy még időben elvette Bill. Nagyon szomi lettem hogy elszalasztottam ezt a fontos eseményt. Dávidnak csörgött a mobilja.
- Hállo.
- ...
- Most nem jó. A lányommal meg a barátnőivel vagyok.
- ...
- Jó de akkor gyors legyen. OK?
- ...
- Jó. Csá.
Letette
- Csajok! Bocsi de muszály gyorsan odaugranom egy hotelhez. - Dávid.
- Ok. Semmi baj.- mi
Odaértünk a hotelhez. Dávid gyorsan befutott. Mi kiszálltunk kicsit kinyúlytózni pedig a koncin végig álltunk.
5 percel késöbb egy fekete busz megállt mellettünk.
- Nézzétek csajok! - Barbó
- Ez a TH! - Szasza
Kiszállt Bill és odajött hozzám.
- Szia! :) - Bill
- Szia! :) - én
- Itt szálltok meg? - Bill
- Nem csak a bnőm apja ment be valamit elintézni. - én
- Aha. Értem. - Bill és látszott rajta hogy ettől kicsit szomi lett.
- Hogy hogy nincsenek itt a rajongóitok? - én
- Nem tom. Úgy tűnik senkinek nem sikerült kiderítenie hogy hol szállunk meg. - Bill
- Aha. Őőőő sikerült elvenned tőlem a számomat mikor olyan gyorsan elhajtottunk melettetek? - én
- Nem. De még gyorsan el tudtam olvasni és nagyon jó a memóriám. :) - Bill
- :) - én - Akkor ok.
Eközben Szaszáéknál
- Szia :) - Tom
- Szia :) - Szasza
- Mit kerestek itt? Senki sem tudta melyik hotelben leszünk. - Tom
- Mi se. Csak apunak van itt valami dolga és gyorsan el kell intéznie. - Szasza
- Ok. De, akkor ezek szerint nem maradtok itt éjszakára? ;)- Tom
- Nem. - Szasza
- Kár. Hogy hívnak? - Tom
- Szandi. De minden barátom úgy hív hogy Szasza. - Szasza
- Én hogy hívjalak? :) - Tom
- Szasza.
- Ok - Tom és átkarolta Szasza vállát.
Barbó
- Szia :) - Gusti
- Szia :) - Barbó
- Hogy hívnak? - Gusti
- Barbó.
- Engem ismersz? - Gusti
- Nem. Hülye vok. :) - Barbó
- Ja, persze. - erre Gusti meg teljesen elpirult.
- Itt alszotok? - Barbó
- Aha. Ti is? - Gusti
- Nem. Csak valami dolga volt a bnőm apjának. És most itt vagyunk. - Barbó. - Georg hol van?
Gustinak lekanyult a szája.
- A kocsiban alszik. Miért kérdezed? Neked ő tetszik. - Gusti
- Őőőőő Nem. Nekem más valaki tetszik.
- Ki? - Gusti
- Nem mondom meg. - Szasza
- Létszi. - boci szemekkel nézett Barbóra
- Ok. Elárulom. - Barbó Gusti füléhez hajolt - Téged.
- :) - Gusti
- :) - Barbó
Odament mindenki mindenkihez és még egy jó 15 percet ott a hotel előtt beszélgettünk.
Megérkezett Szasza apja.
- Lányok! Gyertek induluk! - Dávid
- Megyünk! - mi
Elbúcsúzott mindegyikünk a fiúktól. Mindenki naon szomi volt. Bill valamiért félrehívta Dávidot hogy beszéljen vele. Mi közben beültünk a kocsiba. Mindegyikünk szomi volt. Megjött a nagy beszélgetésből Dávid.
- Lányok! Szálljatok ki a kocsiból! - mi kiszálltunk. A fiúk mosolyogva fogadtak minket. Mi értetlenül néztünk.
- Mi van itt? - én
- Beszéltem a szüleitekkel és megengedték hogy itt maradjatok a fiúkkal egy napra. Már vettem is ki nektek egy szobát.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!! - sikítottunk egyszerre. De akkorát hogy az egyik ablakból egy nő ki is szólt hogy hagyjuk már abba a ricsajozást. |